Beszélgetés Szabó István maglódi versmondóval
István május elején keresett meg engem a Városházán. Kimért volt, rendkívül udvarias. Elmesélte, hogy szereti a verseket, szokott szavalni, és több díjat is nyert már.
Hol született, merre élt, mivel foglalkozott eddig?
Brassóban születtem, és ott is végeztem tanulmányaimat: amíg lehetett magyarul, az egyetemet már románul. Líceumi magyar- és számtantanáromnak köszönhetem, hogy megszeretettem a verseket. Aktívan részt vettem az iskola irodalmi körének szervezésében. Számos kortárs erdélyi író és költő volt a vendégünk, mint Szemlér Ferenc, Domokos Géza, Sütő András, Kányádi Sándor. Úgy adódott, hogy az élet a műszaki pályára terelt, és a vers hobbi maradt. Volt még egy-két „felvillanásom” ebből az időszakomból, mint például az 1993-as szatmárnémeti nemzetközi szavalóverseny, ahol a legértékesebb díjat sikerült megkapnom: két hét nyaralást a magyarországi vajai kastélyban a családommal.
Hogyan került mindezek után közénk, Maglódra?
A lányomék már 2003-ban kijöttek Magyarországra, és 2008-tól Maglódon élnek. Az unokák már itt születtek. Nekem sajnos édesapámat kellett ápolnom otthon, és csak miután őt is elvesztettem, jöttem ki Maglódra, 2015-ben. Nyugdíjas lettem, és most már élhetek a régi hobbimnak.
Hogyan van az, hogy egy műszaki ember egyszer csak kinyílik a versek felé?
Nagyon szerencsés voltam, diákkoromban csodálatos tanárok tanítottak, akik nemcsak a szakirányú képesítéseikben voltak nagy tudásúak, hanem komoly általános műveltséggel is rendelkeztek. Példa erre a számtantanárom, aki akár irodalomtanár is lehetett volna. Amikor megtudta, hogy szeretem a verseket is, sokszor kért meg, szavaljam el az osztály előtt, ha lankadni látta a tanulási vágyunkat, Váci Mihály Még nem elég! című versét vagy Petőfi Sándortól A kutyák…, illetve A farkasok dalát. A magyartanárunk pedig mindig arra ösztökélt, fejlesszük a szókincsünket azzal, hogy havonta tanuljunk meg 10 általa kiválasztott verset, és ezért kaptunk egy tízest (nálunk a tízes jegy volt a legjobb). Ő a kommunista rendszer áldozata lett egyenes jelleme és a magyarsága miatt. A Brassói Lapok hetilap főszerkesztőjeként nyíltan kiállt cikkeivel a magyarság jogaiért. A román titkosszolgálat ezért úgy rászállt a családjára is, hogy az öngyilkosságba kergették.
Amikor gyermek voltam, az egyik tanárom azt mondta, hogy egy verset nem feltétlenül kell megtanulni, az sem baj, ha olvassa az ember, de az előadása legyen tökéletes! Ön hogy van ezzel, mi a „technikája”? Megtanulja a verseket? És hogyan készül fel az elmondásukra?
Büszkék lehetünk, hogy csodás költőink voltak – és vannak. Mi, magyarok jó érzésű, kitartó és egyenes jellemű nemzet vagyunk, de ugyanakkor a konokságunk, a széthúzásunk, nagyfejűségünk okozták az eddigi nagy veszteségeinket.
Minden alkalomra fontos a vers kiválasztása, és hogy mennyire talál hozzám: mennyire érthető és kifejezhető a mondanivalója számomra, mennyire illik az egyéniségemhez, legyen az Trianon-megemlékezés, karácsony, szoboravatás, névnap vagy falunap. Választáskor sok, a témához illő verset olvasok, és végül egy pár közül választok. Ha már választottam, igyekszem betartani az írásjeleket, és többször felolvasom magamnak. Igyekszem megérteni, átérezni. Ha kell, utána is olvasok, hogy mikor íródott, milyen kontextusban, mi volt az indíték. Többszöri felolvasás után már szinte „adja magát”, és ezzel rögződik is. Ha fenn van a YouTube-on a kiválasztott vers, meghallgatom, de soha nem szerettem másolni onnan, hisz minden szavalónak megvan a maga stílusa, egyénisége, érzésvilága, minden verset sokféleképpen lehet előadni.
Van-e legkedvesebb verse?
Minden vers, amelyet felolvasok vagy megtanulok, egy-egy részecskéje a lelkivilágomnak. Talán a legjobban hozzám nőtt vers Kosztolányi Dezső Hajnali részegsége, mert azt már diákkoromban is gyakran szavaltam, de most, idős koromra már igazi mélységében is át tudom érezni.
Nem egyszerű feladat kiállni az emberek elé, és beszélni. Szavalni azonban talán még nehezebb. Van-e Önben előre izgalom a felkészülés alatt? És mit érez, amikor minden szempár Önre szegeződik?
Igyekszem sokat gyakorolni, hibátlanul megtanulni a verset. Magamba szállni és figyelni, az előadásommal mennyire tudom lekötni az emberek figyelmét, hogy megérthessék a vers üzenetét. Szerintem mindenkinek van lámpaláza minden fellépés előtt, de ez megszűnik, ha az ember beleéli magát a szavalásba.
Milyen versenyeken indult eddig, és milyen eredményei születtek?
Sok versenyen vettem részt, de arra nagyon büszke vagyok, hogy az idén ötödször vihettem el a kiemelt arany minősítést az Országos Nyugdíjas Ki Mit Tud megmérettetésen Maglód város nevében.
Ezekre a fellépéseire a legbüszkébb?
Minden fellépés élmény nekem, és ha ezzel örömet tudok szerezni az embereknek, az a legcsodálatosabb, hisz a léleknek nem kell pénz, a lélek mindig valami szépet remél. Kell neki mindennap a pillanat, amikor valami szépet befogad, és felerősítve sugározza tovább, hogy szebb legyen tőle a világ. Nekem ezt adják a versek: lelki békét és a reményt, hogy érdemes élni és örülni mindennek, ami minket körülvesz. Ajánlom mindenkinek, olvassa el Gabriel García Márquez búcsúlevelét, és legalább egy percre elgondolkodjunk azon, milyen keveset is elég lenne tennünk mindennap azért, hogy szebb legyen ez a világ. Már ha derűsen, mosollyal lépnénk be például vásárolni az üzletbe, és szép napot kívánnánk az eladónak, már az is egy csöppnyi derű. Ezt akkor is megtehetjük, ha nincs is hangulatunk hozzá! Hát még akkor, ha minden nap kimondanánk szeretteinknek, amit érzünk: hogy szeretjük őket, és nem vágnánk oda: hisz tudod… Senki sem sejti, mikor ér véget az élete – és ha ma volt az utolsó alkalom…? Erről szól Reményik Sándor Mosoly című verse is.
Hol szokott még szavalni? Ünnepélyeken, családban, szenteste?
Minden alkalomra szívesen „benevezek”, ha felkérnek. Karácsonykor szoktunk az unokákkal egy 10-15 perces műsorral készülni, kedveskedni a szülőknek, nagymamának, rokonoknak.
Esetleg a versírás gondolatával is foglalkozott-e már? Van saját verse is?
Igen, kísérleteztem a versírással, de azok csak a próbálkozásaim maradnak. Sokan igyekeztek megfogalmazni, mi a vers, mit nyújt a vers. Az én megfogalmazásom szerint a vers a tömör megfogalmazása, ha tetszik, „aforizmája” az emberi érzések kifejezésének. Erre kevesen képesek, de azok, akiknek megvan ez az égi tehetségük, azok gyönyörűen és magas szinten tudják nekünk tolmácsolni. Ahogy egy kortárs költő összefoglalta: hol van ennyi költő egy kupacban, és hol van ennyi humor, mint nekünk? A válaszom: sehol, csak itt nálunk!
De a legfontosabb: tanuljunk meg szeretetet adni, mert az meghozza a gyümölcsét. Tiszteljük önmagunkat, mert akkor másokat is tudunk tisztelni, hisz a gyűlölet csak árt mindenkinek. Képesek vagyunk rá, mert amit gondolunk, azok vagyunk. És olyan kevés kell, hogy felemeljük a gondolatainkat, ne legyünk kicsinyesek! Kapjuk vissza elvesztett hitünket, hisz szeretni csak akkor lehet, ha megszeretjük önmagunkat is. Hitetlen nemzet gyermekei, bízzatok önmagatokban, szeressétek, tiszteljétek egymást! Hit nélkül nincs jövő, de ne tévesszétek össze a hitet a vallással: ég és föld a különbség!
Kívánom, hogy még nagyon sok verset megtanulhasson, és még nagyon sok embernek örömet szerezzen!
Kérges László
Reményik Sándor: Mosoly
Mosolyod…
Mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat.
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében,
Gazdagítja azt, aki kapja
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja,
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem olyan gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradtnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon meg jelen.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs
Nagyobb szüksége mosolyra,
Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.
